2016. máj 10.

Batikmánia - barnában és sárgában

írta: Dortsa
Batikmánia - barnában és sárgában

Mindig is szerettem batikolni, de az eddig ismert technikák kezdtek unalmassá válni. Most azonban új távlatok nyíltak, az amúgy "egy igazi időrabló átok" Pinterestnek köszönhetően, onnan ugyanis olyan módszereket leshettem el, amikről eddig nem is hallottam, és olyan mintákat tudok alkotni, ami eddig csak álom volt.

Az első nagy lépés az volt, amikor egy barátnőmhöz, az Érdi Kézimunka Különítmény egyik legaktívabb tagjához (értsd: kötési sebessége naponta egy sapi vagy hetente egy pulcsi :-P) átmentünk fonalat batikolni. A festenivalót nem a szokásos főzőcskézős-kevergetős módszerrel színeztük, mert úgy csak egy színt lehet egyszerre használni. Márpedig a fonal akkor jó, ha melírozott, vagyis több szín váltogatja egymást. A begyöpösödött módszer helyett ecetes áztatás után motringba tekerve sütőpapírral bélelt tepsibe tettük a fonalat, és szakaszonként más színt öntöttünk rá. Columbus ruhafestéket használtunk, ez magyar, tartós színt eredményez és olcsó. Üvegekben forró vízben feloldottuk, jó töményen, és tettünk hozzá konyhasót, ez segít a szín tartósságát növelni.

Utána kb. 1 órára betettük a sütőbe 100 fokra (mintha 1 óráig forralnánk), és az 1 óra után szépen fixált színű fonalat vettünk ki a sütőből.

A kötés nekem még nem erősségem, főleg nem a nagy felületek készítése, de nem adom fel, hogy egyszer ezek a szép gyapjúfonalak is felhasználásra kerülnek, addig is a gyorsabban haladós technikákat gyakorlom, például a nagyobb textilek bebatikolását. A többszínű festéshez viszont szükségem volt ennek a sütős technikának a megismerésére, Ágicának ezennel is ezer köszönet érte!!! :-)

Íme, első spirálos alkotásaim: ez két mei tai (kötözős hordozó) test-része lesz, egy kisebb, meg egy nagyobb, totyogós-méret. 

2016-05-06_batikmania_02.JPG

Érdekes, hogy kicsit különböző lett a két oldal, amire nem számítottam - bár sejthettem volna, mert jó vastag anyagot használtam. A szomorú az, hogy csak az egyik fog látszani... :-( ...de majd a szebbiket választom. :-)

2016-05-06_batikmania_01.JPG

Pólók (egy Karcsinak, egy Beninek) spirálban, szintén kétoldalasan:

b-s_spiral_polok.jpg

Beni édes volt, amikor vittem a bölcsibe, először ebben a pólóban, mondta, hogy majd megmutatja Niki néninek. Amint meglátta Őt, rohant elújságolni, hogy "ezt a pólót Anya batikolta!" Hát ezért érdemes! <3

A spirál-technikát a youtube-ról lestem, de a látótér-szélesítésnek köszönhetően bátrabban kísérletezgettem mindenféle önálló pacsmagolással, és a bátorságomnak szép eredménye lett. Csak megtekertem a félig ecetes-nedves textíliát, és belemártottam a tepsiben szétfolyt festékbe, persze színenként. Mondjuk, hogy ezzel itattam fel a maradékot. :-) Így készült egy ujjatlan póló nekem és Beninek, illetve egy elég nagy méretű body, ebbe majd a Kistesó belenő... majd egyszer... :.)

b-s_batik_cuccok.jpg

A batikmánia itt nem állt meg, folytattam, de erről majd a következő posztban írok, és remélhetőleg azt is nemsokára bemutatom, milyen mei tai-ok készültek a fenti alapokból. :-)

Szólj hozzá

hordozó textilfestés pólófestés babahordozó mei tai hordozás batikolás batik ruhafestés Dortsa batikfestés