2015. dec 27.

Pfaff, a bűvös masina

írta: Dortsa
Pfaff, a bűvös masina

Nem semmi előrelépést tettem: vettem egy ipari varrógépet! Na jó, féliparit, de ez is tud sok mindent, főleg sok vastag anyagot egyszerre varrni, és száguldani mint a szél!

2015-12-21_pfaff_01.JPG

Amikor kitaláltam, hogy hordozókat szeretnék varrni, egészen idilli elképzeléseim voltak az előremenetelemmel kapcsolatban. Azóta, ahogy ásom bele magam a dolog "hogyan?"-jába, egyre inkább kezd kiderülni, hogy nono, nem úgy van az! Első lépésként be kellett szereznem egy ipari varrógépet. Igaz, hogy magamnak (vagyis Beninek) már varrtam karikásat, mei tait és csatosat is, és egyikből sem esett ki a Gyerkőc, ezeket mégiscsak magamnak készítettem. Ha nekiállok Másoknak varrni, a maximumot kell nyújtanom. No lám, úgy néz ki, a végén még maximalista leszek, pedig ez elég távol áll tőlem, mondjuk takarítás terén... :-)

Az Én aranyos kis Elna háztartási gépem hűen szolgál a 16. születésnapom óta, készült vele már mindenféle ruházat, táskák, játékok, különböző használati tárgyak, és mindezekért nagyon hálás vagyok. Viszont a csatos varrásakor a vállpánttal jó párszor meggyűlt a baja, elszakadt a cérna, nem fért a talp alá a sok egymásra halmozott anyag... Továbbra is fogom használni, hiszen Pfaff Úrral például nem lehet cikkcakkozni. Meg úgy egyáltalán semmit. Csak megy előre egyenesen, feltartóztathatatlanul.

Így esett, hogy Elna Asszony kapott egy erőgép-férjet, és remélem, mostantól egymást kiegészítve egyre hatékonyabban fognak dolgozni a felügyeletem alatt. :-)

2015-12-21_pfaff_02.JPG

És hogy mikre képes Pfaff Úr? Ugyan még kint áll a garázsban, de ki kellett próbálnom. Kabát, csizma fel, és lássuk. Elővettem a német nyelvű használati utasítást és a megkopott nyelvtudásomat, és kibogarásztam, hogyan kell spulnizni, aztán meg befűzni a felső szálat. Kemény meló volt, de megérte.

Kísérleti alanyaim: három különböző vastagságú akciós cipőtalp Dr. Steptől.

2015-12-21_pfaff_03.JPG

Vastag tűvel varrtam vastag cérnával, ami a cipőtalpak vastagságát tekintve plusz kihívás volt, de azt kell mondjam, Pfaff Úr mindet csont nélkül vitte! Úgy fúródott az erős gumiba, mintha ott se lenne! Az eredmény: három, már használhatatlan cipőtalp. :-)

2015-12-21_pfaff_04.JPG

Ez volt a nagy karácsonyi ajándékom Magamnak, remélem, lesz alkalmam sokat használni! :-)

Szólj hozzá